Thursday, May 31, 2007

A nagy Boletus edulis terv

Cserkétől érkezett hozzám az utóbbi időben a blogszférában gyorsan terjedő körkérdés a nyári gasztronómiai tervekről.

Egy nagy és több kisebb tervvel rendelkezem.



A fő tervem, a nagy
Boletus edulis terv, kiegészítve a Chantharellus cibarius tervvel. A lényege, hogy megfelelően csapadékos és kellemes nyári meleg időszakok váltják egymást optimális ritmusban. A gondosan kiszámított (kitervelt) napokon pedig fogom kosaram, megközelítem az alkalmas erdőt, ahol egy nagyszerű kirándulás keretében teleszedem a gyűjtőalkalmatosságot. Tervem némely pontokon annyira elrugaszkodott, hogy két kosarat is magammal is viszek.
A zsákmányolt vargányát és rókagombát pedig szárítom, fagyasztom, illetve frissen elkészítem kipróbált receptjeim alapján, és remélhetőleg sok újjal is tudok kísérletezni.

Alterveim sem mellékesek. Minden évben szoktam lekvárt eltenni, ez remélem, idén sem lesz máshogy, akárhogy is rémisztgetnek a fagy- és viharkárokkal. Bizakodom, hogy megfizethető lesz a gyümölcs. Eper, málna, meggy, sárgabaracklekvár, amik nálunk a legkelendőbbek, ezekből mindenképpen szeretnék eltenni. Tavaly próbaképpen már készítettem egy kis adag sárga gyűrűstinóru lekvárt, ebből szeretnék most nagyobb mennyiségben eltenni, különös tekintettel az októberi netgombász találkozóra.


Van itt még egy nagyszabású terv is, amitől már kevesebb, mint egy hónap választ el: Toscana. Az erre vonatkozó tervek lazán körvonalazva: kiadós reggelik az olajfa ligetekben gyönyörködve, este jóféle toszkán borok kóstolgatása a csillagok alatt, nagyobb tétel olívaolaj beszerzése a három évvel ezelőtt felfedezett kis gazdaságból (se előtte, se azóta ilyen jó olívaolajjal még nem találkoztam), visszatérni
San Gimignanoba a világ legjobb fagylaltozójába, betérni egy-egy kisvendéglőbe (a három Michelin csillagosokkal azt hiszem még várunk, amíg a legkisebb gyerek is legalább 12 éves nem lesz), lehetne még sorolni...

Inkább átadom a szót a közös gomba legaktívabb posztolójának, lilapereszkének, és szintén gombakedvelő Brünhildének.

4 comments:

cserke said...

Akkor most nem fogom megtudni a gombalekvár mikéntjét?
Nem megy onnan sehová.

Zsuzsa said...

Köszi, reggel még működött. De elárulom, hogy csak egy szemrevaló kép volt a s.gyűrűstinóruról, maga a lekvár külön posztot érdemel. :) Mindjárt lecserélem egy másik képre.

cserke said...

Aha, így látom.Jó kis tervek ezek.Az eleje is meg a vége is.
Toscanaért külön irigyellek, az olíváról nem is beszélve.
Akkor majd lesznek jó kis gasztrobeszámolók onnan is, ugye?

Brünnhilde sziklája said...

:-)
Köszönöm a meghívást és elnézést a késésért, csak most jutottam oda, hogy eleget tegyek:
http://brunnhildekonyhaja.freeblog.hu/archives/2007/06/05/Holabda_-_nyari_gasztrotervek_avagy_utazas_a_hasam_korul/