Thursday, July 16, 2009

Vargányás krumplilepény


Az elmúlt időszak nagy gombatermésében mindenféle méretű vargányát találtunk. Szerettem volna egy olyan ételt is készíteni, amiben jól látszanak a formás, húsos vargányadarabok. A gombás lepényekre, pizzákra érdemes kis-közepes méretű vargányákat választani, melyek jellegzetes formájukkal a szemet is gyönyörködtetik.
A vastag, enyhén pirított vargányaszeletek nagyon jól megőrzik aromájukat. A gomba íze önmagában is összetett, jellegzetes, amit érdemes kihasználni, néha azonban érdemes játszani a mellérakott erőteljesebb ízekkel, ilyenkor egész más oldaláról mutatkozik be. A lepény tésztájához érett, nagyon ízes sajtokat használtam, de ha a vargányát szeretnénk főszereplővé tenni, nyugodtan válasszunk valami lágyabb féle sajtot.

Hozzávalók:

a lepényhez:

50 dkg főtt tört krumpli (pici levével összetörve)
2 ek puha vaj vaj
10-12 dkg érett kemény sajt (többféle is lehet)
4 ek liszt

a tetejére:

3-4 db kisebb vargánya
3 db paradicsom
olívaolaj
1/3 doboz rikotta
2 ek tejföl
frissen őrölt bors

A lepényhez a sajtokat lereszeljük vagy ha túl kemény, éles késsel nagyon apróra vágjuk. Összekeverjük a többi hozzávalóval. Meglehetősen ragadós tésztát kapunk, de nem baj. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, szétterítjük benne a tésztát, kb. fél cm vastagon. Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a széle, teteje megpirul.
A vargányát fél centis szeletekre vágjuk, és egy serpenyőben kevés olívaolajon mindkét oldalulat megsütjük. A paradicsomot felkarikázzuk, és a vargánya után a szeleteket is néhány percig pirítjuk a serpenyőben (frissen is a lepényre lehet tenni, de azt szerettem volna, hogy kicsit veszítsen nedvességtartalmából).
A rikottát elkeverjük a tejföllel.
A lepény tetején elrendezzük a gombaszeleteket, a paradicsomkarikákat, a tejfölös rikottát rálocsoljuk. Sózzuk, borsozzuk, és még 5 percre visszatesszük a forró sütőbe, hogy átmelegedjék és a rikotta kicsit megolvadjon. Salátát kínálunk hozzá.

No comments: