Persze ott vannak a topiktársak. Egyesek közülük feszítik a húrokat, mint például Gombákos.
Hogy másra már ne is tudjunk gondolni. Elhihetik velünk, hogy idén is lesz tavasz, és lesz kucsmagomba, csak úgy, mint azelőtt. És még jobban izgulhatunk, összejön-e tényleg a randevú, vagy elviszik az ígért fagyok... És hogy lesz-e elendő eső. Meg hogy jókor leszek-e a jó helyen. És mit is vegyek fel?
Aztán eljön a nagy nap, az erdő alja már zöldül, de a fáknak még nincs lombja, zsonganak és döngicsélnek a rovarok, és csivitelnek a madarak, és olyan összetéveszthetetlenül tavaszillatú minden. Már csak néhány méter választ el a helytől, emelkedik az adneralinszint igen, ott kell lenniük, és valóban ott vannak. Az első, a legszebb, és szépen sorban a többiek.
Hogy idén is így lesz-e? Ki tudja... De a tavasz, azért előbb-utóbb megérkezik.
Egyébként a tavasznak van egy másik csalhatatlan előjele, ha esetleg a kucsmagombáról lecsúsznánk. Ez pedig a fokhagyma újhagyma. Hozzá is szenvedélyes viszony fűz, a gyerekek szerencsére utálják. Anyukám termeszti a telken, és néhány hétig lehet hozzájutni. Nem az nagy, fejes, friss fokhagyma, amit májusban a piacon lehet kapni (és szintén nagyon finom), hanem a kicsi, élénkzöld szárú, kinézetre majdnem rendes újhagyma, de fokhagymából van. Isteni. Akinek van lehetősége, ajánlom, próbálja ki. Ráadásul biztos nem kínai.
Tovább gurítom a kérdést Rossa mela felé, nála miként készülődik a gasztronómiai tavasz? És hogyan tavaszodik Vera vega konyhájában?
2 comments:
Tényleg, még az a friss fokhagyma is milyen nagyon jó. Azt lefelejtettem.
Ugye? Nem tudom,miért nem elterjedtebb, sose látok a piacon. Egy csomó emberrel beszéltem, aki még sosem hallott róla. Pedig a legjobb.
Post a Comment