Tuesday, September 11, 2007

Szegfűgombaleves


A mostani időjárás nagyon kedvez a mezei szegfűgombának (Marasmius oreades). Erre sajnos nemcsak mi jöttünk rá, a kiszemelt mező szélén már ott sorakoztak a szegfűgombaszedő hordák autói, akik persze sokkal korábban érkeztek mint, mi, és a termés java részét le is szedték. Nagyon fárasztó úgy szegfűgombát szedni, hogy az ember csak a maradékot csipegeti össze, ahelyett, hogy szépen végig menne egy-egy boszorkánykörön, és pillanatok alatt megtelne a kosara. Azért nem rettentünk el, pedig még egy kiadós eső is megkergetett bennünket, a vacsorára valót megszedtük.

A szegfűgomba nagyon ízletes, apró termetű gomba, szerintem a legjobb levesnek való gombák egyike. Finom szószokban, töltelékekben is. Más gombákkal nem szoktam keverni, íze, illata önállóan érvényesül leginkább. Tönkje szívós, ezt nem használjuk fel, legfeljebb centinyi részt hagyjunk meg belőle.

Szedésnél vigyázzunk, mert bár nehezen keverhető más gombával, mégis könnyen kerülhet a kosárba egyéb, hasonló méretű, színű, kinézetű réti gomba. A mienkben is lapult most néhány kígyógombaféle, sőt mérges kis őzláb is! Feldolgozás előtt mindig át szoktuk nézni egyesével az egész zsákmányt, ami ugyan meglehetősen időt rabló és munkaigényes elfoglaltság, de feltétlenül megéri. Csakúgy, mint gomba szakellenőrrel megvizsgáltatni! (köszi LP! :) )
(Gombavizsgáló helyek listája a netgombászon)

Hozzávalók (4 főre):

fél kiló krumpli
1,5 l víz (vagy zöldségleves)
2,5 dl száraz fehérbor
30 dkg gomba (szegfűgomba)
2 gerezd fokhagyma
4 ek olaj

bors
egy csokor petrezselyem
1 citrom, cikkekre vágva
1,5-2 dl tejföl

A krumplit meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk, a vízzel és a borral feltesszük főni. Kis lángon forraljuk, amíg a krumpli megpuhul. Botmixerrel pürésítjük.
A gombát megtisztítjuk. Az eredeti recept szerint teljesen felaprítjuk, én csak a nagyobb kalapokat vágtam félbe-negyedbe, a kicsiket egyben hagytam.
Az olajat felforrósítjuk, és a gombát az átnyomott fokhagymával együtt folyamatosan kevergetve öt perc alatt megpirítjuk, majd a leveshez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, még egyszer felforraljuk.
Belekeverjük az apróra vágott petrezselymet, és a citrommal, tejföllel együtt tálaljuk.

Claudia Roden Invitation to Mediterranean Cooking c. könyvének receptje

1 comment:

Fűszer és Lélek said...

Jaj de jó, egy Roden recept. A kedvencem a nő!