Saturday, June 21, 2008

Vargányás saláta

Hajnali fények


Négykor keltünk, fél hatkor már a tetthelyen voltunk. A hőség és az ellenfél megelőzése végett. Nem először, és remélhetőleg nem utoljára. Mindig elgondolkodom, teljesen komplett vagyok-e. A kocsiban ülve bamba tudattal mérlegeltem, megéri-e, de meg, ilyenek ezek a szenvedélyek. Különben is, a gombászat a nagyok szerint mára már versenysport lett. Hát mindenesetre jól helyezkedtünk, abszolút elsők voltunk, sőt a népek később sem mutatkoztak, nem kellett nekik a gomba. A hőség viszont menetrendszerűen megérkezett. Délben már otthon is voltunk, de se hideg sör, se fröccsbor nem volt a hűtőben, hiba.
Nyári vargányát (Boletus reticulatus) és bronzosat (Boletus aereus) szedtünk nagyobb mennyiségben, és egy adag galambgombát, így az ebéd már a friss zsákmányból készülhetett.


Hozzávalók (4 személyre előételként):

4-5 db kicsi vargánya
1 ágacska rozmaring
1 kis fej saláta
10 koktélparadicsom
10 dkg bacon
frissen őrölt feketebors vagy hosszú bors
2 ek extraszűz olívaolaj
2 ek borcet
olívaolaj a sütéshez

A vargányát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk és egy serpenyőben kevés olajon mindkét oldalukat 1-1 perc alatt megsütjük. Egyszerre csak egy réteg gomba kerüljön a forró olajba, hogy süljön és ne párolódjon. A rozmaringot a sülő gombák közé tesszük, hogy kissé átadja aromáját. A megsült gombát kivesszük, félretesszük hűlni.
A bacont felkockázzuk, a serpenyőben ropogósra sütjük. Lecsöpögtetjük, félreteszzük hűlni.
A salátát megmossuk, leszárítjuk, ha szükséges darabokra tépkedjük. A paradicsomokat megfelezzük.
Az olívaolajat az ecettel és sóval, borssal összekeverjük, öntetet készítünk.
Egy tálba beletesszük a salátát a paradicsommal és a vargányával együtt. Az öntetet ráöntjük, átforgatjuk, majd a tetejére szórjuk a ropogós baconkockákat.


Itt terem a vargánya

5 comments:

Unknown said...

Hű de gyors vagy. Én még csak most éledezem, úgy megviselt a meleg. Nincs itthon saláta, de valami lesz belőle lassacskán. :)

Zsuzsa said...

Na, én is pihengettem volna, de a vadorzók nem hagytak. aktivitással próbáltam magam ébren tartani.
Azóta már vacsorára a grillezett vargányát is megettük. :)

Anonymous said...

Hát én csak a piacon vettem rókagombát meg vargányát, jól ki is nevetnél, hogy jártam velük. Lehet, hogy azért majd bevallom egyszer.

Zsuzsa said...

Jaj de kíváncsivá tettél! :)

Anonymous said...

Majd személyesen elmesélem, írásba semmiképpen nem adom, milyen csacsi voltam.