Saturday, February 02, 2008

Gombatorta


Délutáni vendégségre készült ez a torta, zűrös napon, utolsó pillanatban. Egyszerű, és viszonylag gyors, mármint az előkészülteket tekintve, mert azért a sütőben időzik, nem is keveset. De közben lehet legalább mást csinálni. Idő- és alapanyagtakarékosság végett a torta alja maradék krumplipüréből készült.
Nem írok most pontos receptet, mert nem méricskéltem, csak gyorsan összeállítottam a hozzávalókat. Ötletadónak azért jó lehet. Langyosan a legjobb tálalni.

A maradék krumplipürét tojással és kevés liszttel összekevertem, egy kapcsos tortaforma aljába simítottam. Forró sütőben pirosra sütöttem.
Közben a fagyasztott vegyes erdei gombát (piruló galóca, csiperke, galambgomba) egy serpenyőben olívaolajon felolvasztottam, a levét elpárologtattam. Kicsit kihűtöttem, átnyomott fokhagymával, snidlinggel, natúr krémsajttal, 1 tojással és kevés tejszínnel összedolgoztam.
A keveréket ráöntöttem a megsült krumplis alapra, és visszatettem a sütőbe. Addig sütöttem, míg a gombás töltelék megszilárdult.
Krémsajtot kikevertem kevés tejszínnel és sok reszelt parmezánnal, a torta tetejére simítottam, és néhány percre még visszatettem a sütőbe, amíg kicsit megpirult.
Egy kis darabot, nem könnyen ugyan, de sikerült a fotó kedvéért megmenteni.

Friss salátával és könnyű, száraz fehérborral egyszerű vacsorának is el tudom képzelni.

2 comments:

Anonymous said...

Ez pl köretnek is kiváló lenne, nem? Ld. következő VKF.

Zsuzsa said...

Valami könnyű étel mellé igen. De ha köretnek készíteném, kevésbé karakteres gombákat használnék hozzá. Akár a bolti csiperke is mehetne.