Wednesday, November 14, 2007

Gyömbéres rakott gomba


Bevallom, eddig én is a szkeptikusok táborába tartoztam a lilatönkű pereszke (Lepista personata) létezésével kapcsolatban. Én ugyanis még sohasem találkoztam vele. Persze a gombázós topikon hetek óta másról sem hallani, hogy ki hány mázsa LTP-t szedett (csak így, LTP, a bennfenteseknek).

Rengeteg mindent megtudtam róla, hogy nevéhez hűen szép lila a tönkje, hogy legelőkőn - azok közül is a marhalegelőkön- nő, tipikusan boszorkánykörökben és ősszel, hogy meglehetősen aromás, és emiatt ki kedveli, ki meg nem enné, de a többség azért inkább mégis, akár tenyérnyire is megnőhet, időnként meg elbújik a fű között, és alig lehet meglelni, vagy épphogy tönkreteszi a füvet, és ahol van, ott inkább kopár a terület, stb, stb.
A lilatönkűvel kapcsolatos kételyek eloszlatásával kapcsolatos kutatásomba egy legelő felkeresése is beletartozott, ahol néhány ördögszekérlaskán kívül természetesen semmi érdemlegeset nem találtunk. Hogy a lilatönkű pereszke létezése mégis bizonyítást nyert, az annak köszönhető, hogy szerencsére vannak olyan jólelkű topiktársak, mint Shroomer, aki egy jó kilónyival ajándékozott meg bennünket belőle.

Ennyit egyszerre nem tudnánk megenni, így kerül a fagyasztóba is bőven, de egy kis adagot rögtön ki kellett próbálni frissen, különösen, hogy ki tudja, szedünk-e még idén gombát .
Várnak még kipróbálandó gombás receptek Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvében, a mostanit is ezek közül választottam. Az illatos-aromás gombát jól kiegészíti a gyömbér. Az eredeti recepthez képest a hozzávalók arányán változtattam egy keveset.

Hozzávalók (1 főre):

10 dkg gomba (pl. valamilyen pereszke)
2 tojás
1,5 dl tej
1/2 tk frissen reszelt gyömbér (gyömbérimádóknak lehet egy picit több is ennél)
2 zsemle
1 kis fej hagyma
3-4 szál petrezselyemzöld
1+2 tk libazsír + egy kevés az edény kikenéséhez
6 ek tejföl

piros paprika

Legelőször elkeverjük a tejben a gyömbért, hogy legyen egy kis ideje jól kiadni az ízeket.
Odatesszük a tojást főni.
A gombát megtisztítjuk, vékonyan felszeleteljük. A hagymát apróra vágjuk, a petrezselymet is felaprítjuk. Egy teáskanálnyi libazsíron megpirítjuk a gombát a hagymával és petrezselyemmel, megsózzuk. A főtt tojást meghámozzuk, felszeleteljük.
A zsemléket felszeleteljük (nekem egy darabból négy szelet jött ki), a szeleteket egyenként megáztatjuk a gyömbéres tejben, és óvatosan, de alaposan kinyomkodjuk. Egy zsírral kikent tűzálló edény aljára fektetjük a zsemlék kicsivel több mint felét. Elsimítjuk rajta a gombát, rátesszük a tojásszeleteket, végül a maradék zsemlével befedjük. A tejfölt kikeverjük egy kevés sóval, paprikával és a két teáskanál libazsírral, majd a zsemlére locsoljuk.
200 fokra előmelegített sütőben negyed órát sütjük, amíg kissé megpirul.

Egy személy részére meglehetősen kiadós vacsora. Egy pohár fehérbor feltétlenül illik hozzá.


Korábbi receptjeim az Erdélyi lakoma című könyvből:

6 comments:

Rossamela said...

Szívem szakadna meg, hogy ezt sem kóstolhatom meg...

Bár, mivel allergiás vagyok a pereszkére, biztos nem tetszene már az illata sem és enni sem annyira akarnám. Jól meggyőztem magam! :)

De aki eheti, egye, nagyon finom lehet!

Zsuzsa said...

Huh, és engem is majdnem! :))
Egyébként laskából is nagyon el tudom képzelni!

Unknown said...

Nekem most fenyőpereszkém vár valami újításra, talán ez lesz az egyik verzió. Nem fogja túlillatozni a gyömbért...

Zsuzsa said...

Hát ez tuti, liscsim! :)
Én fenyőpereszkéből kicsit többet tennék bele, hogy a gombás réteg kicsit karakteresebb legyen, mivel nem tartja olyan jól az állagát, mint az LTP.

Shroomer said...

Hohohohóóóóó, híres ember lettem :o) Ha előbb olvasom, eljöhettetek volna velünk hétvégén, még sok LTP és ÖSZL - :-) - volt a keleti legelőkön, de most biztos végük lesz ebben a hideghullámban. Elolvastam amit még nem láttam, hát... ínycsiklandó darabok. Sajnos kicsit leragadtam a kevés fokhagyma vajon + gomba + fehérbor, lepirít, tejszín + só + borsikafű szósz, közben tészta is elkészült, végül parmezán ráfarigcsál éteknél (ez mindenkinek bejött a családban és rókagombafélékből, káposztagombából, vargányából, ördögszekérlaskából is nagyon finom), de néhány receptedet sürgősen ki kell próbálnom...

Zsuzsa said...

Végre elindultál a világhírnév felé vezető úton! ;)
Jövő ősszel azért szívesen vesszük az útmutatást az LTP legelőkre!
Az ilyen tejszínes alapgombaszósz egyébként nálam is mindig beválik, nagyon szeretem. Főleg, ha van friss parmezánom. Trombitagombából is szoktam, engem nem zavar a színe.