Monday, May 08, 2006

Lakoma - de nem nekünk és júdásfüle


Jöttek a hírek, hogy már terem a májusi pereszke (Calocybe gambosa). A kucsmagombák után az első kiadós tavaszi gomba, siettünk is a hétvégén májusi pereszkés helyünkre. Vártak is a gombák, ahogy számítottunk rá, igen tisztességes, vacsorának való mennyiségben. Azonban pillanatokon belül kiderült, hogy bizony, ebből nem nekünk lesz vacsora. Az összes gombát, még az egészen baby méretűeket is megtámadták már a kukacok, és vígan lakmároztak belőle. Csalódottan hagytuk ott helyünket, még szerencse, hogy a visszafele vezető úton még találtunk egy kevés júdásfüle gombát (Auricularia auricula-judae), így nem tértünk haza üres kézzel.

A júdásfüle gombát távol-keleti jellegű levesekben szokták leginkább felhasználni, erre a célra szárítva is jól eltartható. Nálunk pirítósra való sajtkrémben végezte.




Sajtkrém júdásfüle gombával


2 tk vaj
egy kisméretű vöröshagyma fele
1 gerezd fokhagyma
egy marék friss júdásfüle gomba, csíkokra vágva
egy kis doboz (125g) Philadelphia krémsajt
4 nagy levél friss bazsalikom, csíkokra vágva



A vajat kis lángon megolvasztjuk. Közben lereszeljük a vöröshagymát, majd a vajban üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk az átnyomott fokhagymát és a gombát, fedő alatt, időnként megkeverve 10 percig pároljuk. A tűzről levéve kihűtjük, alaposan összekeverjük a krémsajttal és a bazsalikommal. Pirítóssal tálaljuk.
Az adag kb. 4 szelet pirítóshoz elegendő.

No comments: