Tuesday, September 28, 2010

Majonézes trombitagombasaláta


A sötét trombitagombát sokan fűszergombának tartják, mivel íze kellemes, fűszeres, egyeseknek akár túl erős is, de nem tartozik a kiadósabb gombafélékhez. Húsa vékonyka, alig van rajta "harapni való" színe sötétszürke, időnként szinte fekete, az ételt is elszínezheti. Viszont az egyik legkönnyebben szárítható gomba, napsütéses időben néhány óra alatt zörgősre szárad, és máris lehet az üvegbe tenni a gombaszegény téli napokra. Jól jön a levesek, mártások ízesítéséhez. Frissen is érdemes kipróbálni, töltelékbe, levesbe, de saláta is készülhet belőle. A netgombász recepttárában is van egy kiváló, kipróbálásra érdemes trombitagombasaláta recept, és itt következik egy másik.
Még augusztusban készült, az első idei trombitagomba hullám idején, a pontos arányokat nem jegyeztem fel.

Szükséges hozzá kb. két csésze főtt aprószemű fehérbab, 2-3 nagyobb marék apróra vágott és vajon megpárolt trombitagomba, fél csészényi házi majonéz, egy pici só és frissen őrölt bors, kevés apróra vágott petrezselyemzöld. Alapos összekeverés után érdemes minimum 2-3 órát a hűtőszekrényben összeérni hagyni.

Őszi napokra való recept.




10 comments:

Bodzás Vendégház said...

Salátát még nem csináltam belőle, de nálam is nagy kedvenc ez a gomba, bár én eddig tölcsérgombának kereszteltem...:))Szárítmányként használom, és a húsleves tényleg sötétebbé válik tőle :((

xabolcs said...

Kedvenc gombám... a recept nagyon jónak tűnik, ma kipróbálom... ;)
Derűs, szép őszt kívánok!

Zsuzsa said...

Zsuzsa, én húslevesbe nem szoktam, inkább olyan vegyesekbe, amik nem baj, ha nem olyan szépek! :)

Xabolcs, remélem, ízleni fog! Idén jól be lehet spájzolni ebből a gombából!

Claju said...

Húú, csak most találtam rád, de nagyon örülök. Én csak az idén ismerkedtem meg a trombitagombával, pedig sokat járok gombászni, de csak az őzlábat, a kékhátú galambgombát, a csiperkét, a vargányát, a tuskógombákat és a tyúkgombát ismertem... Receptjeidnek nagyon örülök, hamarosan ki is próbálom őket, főleg ha ennyi trombitagombát találok! :)

Zsuzsa said...

Claju, sok sikert a próbálkozáshoz, és irány az erdő, mert idén tényleg kivételesen sok a trombitagomba! :)

tyukodi said...

idén tényleg rengeteg nőtt belőle, ma egy hatalmas kosárral hoztunk haza. szerencsére ahogy nézem van hozzá recept bőven, és eltenni is sokféleképpen lehet.

a vicces az volt, hogy az erdőben gombászó nénik csak pislogtak, mikor mutattuk, mi mit szedtünk. merthogy milyen csúnya, ők sose ennének ilyet.

Zsuzsa said...

Igen, érdekes, sok helyen nem szedik a nénik, bácsik!

Unknown said...

Ennél a gombánál is érdemes megpróbálni, az egyébként szokásos dinsztelés helyett, a rövid lében főzést. Két okból. Egyrészt, az így elvesztett aroma nem fog hiányozni, marad elég. Másfelől, a gomba felszínébe belegyógyult földszemcséktől, nagyobbrészt csak így lehet megszabadulni, a mosással soha. A főzés után leszűrt, és átöblített trombitánk már megszínezni sem fogja ételeinket.

Zsuzsa said...

liscsim, köszi a jótanácsot!

Csilla said...

Nagyon szép és hasznos az oldal! Gratulálok hozzá! Nagyon szeretem a gombákat és a túrázást is . Sokat tanultam most nálad! Köszönöm szépen :)
Barátsággal:Csilla
http://csicsi65.blogspot.com/2011/09/szeretettel-varlak-oldalaimon.html