Thursday, October 30, 2008

Őrségi nosztalgia és serpenyőben sült gombás lepény

Október elején került sor a IV. Országos Netgombász Találkozóra. Gomba szempontból nem a legsikeresebb találkozónk volt, eddig mindig jóval több gomba volt. Panaszra azért nem lehet okunk, annyi bőven összejött, hogy hetvenen jól lakjunk. Három bográcsban és egy cserépedényben rotyogtak a finomságok. Készült gombás dámvad, gombás sertésragu, vegetáriánus gombás gomba, a korondi edényben pedig gombaleves csipetkével.





Gombakiállításunknak közel 170 féle résztvevője volt, a fajlista megtalálható a netgombász honlapon, a társasági élet, események címszó alatt. Van még mit tanulnom.


A gombász találkozó hétvégéjét egy hétre bővítettük, ránk fért már a pihenés. Minden nap ettünk valamilyen friss gombás ételt, nagyon jó dolgunk volt. Legtöbbször levest készítettem, de került másféle étel is az asztalra. Nyaraláskor ideális a gyors gombás lepény. Eredetileg ugyan gombás táskának szántam a leveles tésztát, de győzött a lustaság, így lett lepény belőle.


Gombás lepény

A kiolvasztott leveles tésztából letépünk egy darabot, majd kézzel tenyérnyi méretűre széthúzkodjuk. Felforrósított serpenyőben kevés olajon megsütjük az egyik felét, megfordítjuk, rápakoljuk a gombás feltétet, és a másik oldalát is megsütjük.
Feltétnek a legegyszerűbb, ha feldarabolt gombát kevés fokhagymával olívaolajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, petrezselyemmel meghintjük. De kerülhet rá még reszelt sajt is, friss paradicsomdarabok, vagy amihez épp kedvünk van. Reggelire is kiváló.






Reggel hideg volt.

2 comments:

Anonymous said...

khm...
azt beszélik, a csipetke egy kicsit kemény maradt...
de én montam, hogy én eszt nemhiszem.....:)


paradicsommag: a "paradicsomosaink" bevállalták, hogy néhány palántát kikeltetnek nekem, csak össze kellene szednem magam, hogyakkor ezígyhogy (kicsit most padló), majdmég időbe jelentkezek
esetleg gondolkozz, Te milyet szeretnél, mer nekem 10-12 palántánál több nem kell összvissz, max 3 fajta, ahogy nézem, ha még valaki, jut neki is

a zebráinkat nagynehezen megszabadítottuk a poloskáktól, na erre a nagy szüretre (75 napos) elkapta az eső, alig maradt megrepedetlen, nagyon komoly válságban voltunk

a vörös lencsét én nem főzném szét, sőt mi sőtebb, abban pont az a jó, hogy vörös és lencse, ha pont kellő ideig főzi az ember (10enegykét perc), csak kicsit fakul
ebből a receptből, lé nélkül pástétomot, krémet is jót lehetne, én egy kicsit másképp, és rizs helyett rizslisztet, úgyis jó

Zsuzsa said...

Poloskák?! Ajjaj, veszélyes műfaj. Sajnos esővel már mi is jártunk így, sokkoló lehetett.
Mag: mivel csak hagyományosakat termesztünk (kivéve az idei olaszokat), nekem minden jó, ami finom és érdekes, rád bízom. :)

Vöröslencse: hát ez egy ilyen recept, Claudiára bíztam magam, s nem bántam meg, érdemes egyszer kipróbálni. No jó bevallom, az eredeti recept még hosszabb főzési időt ír, de arra már engem sem vitt rá a lélek. ;)
Pástétom jó ötlet, én kakukkfüveset szoktam belőle készíteni, de most bogarat tettél a fülembe.