Tuesday, April 28, 2009

Medvehagymás vargányás tészta



Ez a tészta nem úgy vargányás, hogy vargányát teszünk hozzá, hanem eleve, gyárilag. Gombaporral készült, tagliolina ai poricini, hosszú széles metélt, ami ráadásul hosszában csíkos, valamennyire a képen is látszik. Nyersen tejeskávé színű és igen kellemes ropogtatni, érződik rajta a vargányaíz.
A medvehagymaszezon sajnos már igencsak a vége felé jár, múlt héten a lelőhelyen ez a látvány fogadott:


Szombaton a Fehérvári úti piacon azért még elég jól kinéző leveleket árultak, egy rövid ideig talán még hozzá lehet jutni. Ez az étel azonban fagyasztottból is elkészíthető, mivel a medvehagymát megpároljuk.


Az étel Zsófi szóbeli közlése nyomán született, szerinte vajon megpárolva, citrommal a legjobb a medvehagyma (pedig többféleképp is kipróbálta!). Fokhagymás íz, citrom, vaj, ehhez már csak a vargánya hiányzik, így jött a tészta.


Egy személyre kifőztem 12 dkg vargányás tésztát. Közben 1 evőkanál vajon megpároltam fél csokor csíkokra vágott medvehagymát. Sóztam, borsoztam, citromlével meglocsoltam, a tésztával összeforgattam, tetejére grana padano forgácsok kerültek.

6 comments:

ribizli said...

Hétvégén a szárított vargányámmal főztem, alig volt íze. :( Régi vagy rosszul tárolt szárítmány lehet? (Ajándékba kaptam, nálam előírásszerűen tárolva.)

Zsuzsa said...

Ó, ez csalódás lehetett. Elvileg évekig jónak kell lennie, bár visszaáztatás után én is kevésbé aromásnak érzem, mint a frisset vagy a fagyasztottat, de semmiképpen sem szokott ízetlen, jellegtelen lenni, sőt. Lehet, hogy rosszul tárolták, vagy szárították, velem egyszer előfordult, hogy rossz, csapadékos időben a sütőben (légkeverésen) szárítva véletlen magasabb hőfokra tettem, és úgy sem lett az igazi.

Rossamela said...

Köszi az ötletet, ez volt vacsora.
Pont volt hozzá minden. ;)

Tényleg nagyon jó a medvehagyma citrommal!

Zsuzsa said...

Micsoda véletlen! Csak azt ne mondd, hogy nem kizárólag nekem hoztál ilyen tésztát! :)
Egyébként remélem,felismerted, hogy a g.p. is a te szállítmányodból volt, feldaraboltam, és egy részét lefagyasztottam nehezebb időkre, amik most eljöttek. :)

Shroomer said...

Az ilyen típusú tészták mindig felizgatnak lelkileg :) Magát a tésztát jó lenne házilag legyártani... Érdekes amit a vargánya szárítmányról írtok, mert szerintem sokkal aromásabb, mint a friss, vagy a fagyasztott, ezért is csak kisebb mennyiségeket szoktam használni (ritkán), nagyon intenzív az íze áztatás után.

Unknown said...

Műszárítással tényleg elérhető, hogy íztelen és illatmentes legyen a szárítmány. Legjobb napon, ha az idő engedi. A gyümölcs aszalóban is túl meleg van neki, sütőben is csak akkor, ha 50 fokra állítható.