Sunday, July 08, 2007

Vargányafelfújt bazsalikomos paradicsomszósszal


Messziről érkezett ez a vargánya a konyhánkba, az ausztriai Saualpe-ból. Zömök és testes, mintha csak dacolni akarna az 1800 méter magasan előforduló széllel, zord idővel. Kicsivel az erdőhatár alatt találtuk őket, egy fenyők övezte áfonyás kis tisztáson. Az áfonya sajnos teljesen zöldborsszerű még.

Ehhez az ételhez csak nagyon kevés fűszert használjunk, szinte ne is legyen érezhető, hogy van benne, csak a gomba ízét emelje ki, a bazsalikomos szósz úgyis elég erős kontrasztot ad. Én az itt leírt mennyiséget készítettem el, de kevesebb is elegendő lenne a szószból.

Ez a fogás mindig nagy siker nálunk (előzőleg másféle szószokkal készítettem), olyannyira, hogy most fel is lettem szólítva, holnap vacsorára is ilyet csináljak a maradék vargányából. Nem unalmas ez mindennap? :)

Hozzávalók (előételként 6 személyre):

25 dkg vargánya
2 ág friss kakukkfű
1 gerezd fokhagyma
2 tk + 5dk vaj
6 dkg liszt
2,5 dl tej
4 tojás, szétválasztva,
só, bors

a szószhoz:

1 kis fej hagyma
1 ek olívaolaj
3 dl passzírozott paradicsom,
egy csokor bazsalikom


A vargányát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát felszeleteljük. Megolvasztjuk a két tk vajat, és kevés sóval megpároljuk rajta a vargányát a fokhagymával, kakukkfűvel. A vége felé levesszük a fedőt, hogy az összes leve elpárologjon. Félretesszük hűlni.
Megolvasztjuk az 5 dkg vajat, és enyhén megpiritjuk rajta a lisztet, majd folyamatos kevergetés közben lassan hozzáöntjük a tejet, sűrű besamelt készítünk. Sózzuk, kevés borsot őrlünk bele. Egyet forralunk rajta, és kicsit hűlni hagyjuk, hogy ne kapja össze majd a toját. Közben a tojásfehérjékből habot verünk. A besamelbe kerverjük a tojássárgát. A vargányából kihalásszuk a kakukkfűágakat, úgy adjuk a besamelhez. Végül óvatosan belekeverjük a tojásfehérjét.
Kivajazunk egy felfújt formát, beletöltjük a masszát. A formát forró vizzel töltött tepsiben tesszük az előmelegített sütőbe. 140 fokon 50 percig sütjük. Azonnal tálaljuk.

A szószhoz a hagymát nagyon apróra vágjuk, vagy reszeljük. Megpároljuk az olívaolajon, majd hozzáadjuk a paradicsomot. Sózzuk, egyet forralunk rajta, majd a tűzről levéve belekeverjük az apróra vágott bazsalikomot.

2 comments:

Anonymous said...

Nagyon jó kis recept!
Életem első felfújtja volt, és nagyon jól sikerült.
A tej mennyisége nekem kevésnek bizonyult, +1dl-t még hozzá kellett öntenem a fehérmártáshoz, hogy kezelhető legyen. De összességében minden remekül sikerült.

Ui.: talán legközelebb nem paradicsommártással fogom tálalni, valahogy ez a két íz nekem nem harmonizált. Egy hideg, enyhén fokhagymás joghurtos „öntetet” el tudok mellé képzelni.

Azt hiszem, fogok még kísérletezni a felfújtakkal :).

Üdv.:
TG

Zsuzsa said...

Örülök, hogy sikerült!
Nekem bejön a paradicsomos szósszal is, de mással is szoktam készíteni, pl. egy nem túl aromás sajtból készült mártással is finom.