Ha bolond, ne szedd le!

Úti beszámoló - Toszkána (1)

Volterra közelében, Pomarance és Montegemoli között vettünk ki egy házat egy hétre Toszkánában. Kipróbált hely, három éve is itt szálltunk meg. Csendes, vidéki környezetre vágytunk, ahol csak mi vagyunk, és a gyerekeknek nagy a tér. Külön szerencse, hogy még medence is tartozik a házhoz. Jó volt reggelente kiülni a kertbe, és reggeli közben a toszkánai dombokat, olajfákat, pínea fenyőket nézegetni. A reggeli - mi más is lehetett volna - csupa helyi friss termék, ricotta, juhsajtok, prosciutto crudo, San Marzano paradicsom, ciabatta, vagy focaccia, olívaolaj és társaik. És jó volt esténként, amikor a gyerekek már elaludtak, a csillagok alatt édes borba cantuccinit mártogatni.

Utazásunk gombailag nem volt túl eseménydús, legalábbis az olaszországi része. Kénytelenek voltunk beérni azzal, amit az éttermekben kínáltak, no, azért nem szenvedtünk nagyon.
Már első nap, az első helyen, egy kicsike falu egyetlen, kicsi vendéglőjének lugasában, szarvasgombás spagettivel kezdtük a toszkánai ízekkel való alaposabb ismerkedést. Az étel nagyon egyszerű, mégis döbbenetesen finom:

spagetti

szarvasgomba forgácsok
olívaolaj
icipici fokhagyma
só

Már ahogy a pincérfiú közeledett, majd letette elénk a tányérokat, bódító volt a tészta illata. Ráadásul még hatalmas adag is volt, örültünk, hogy a második fogás kiválasztását későbbre halasztottuk, mert nem fért volna belénk. Ugyanitt a gyerekek is megízlelhették az utólag is legfinomabbnak ítélt bolognai spagettit. Összehasonlítási alapunk volt bőven, mert az utazás feléig szinte minden helyen ezt kérték, később áttértek a milanesére (rántott hús). Szarvasgombás spagettim élvezetét némileg megzavarta a megállapítás, hogy ez a bolognai sokkal jobb, mint amit én készítek :) Hát most fel van adva a lecke.

Hogy olaszul is meg kellene tanulni valamennyire, ez is ezen a helyen vált teljesen világossá. A kis étteremben étlap nem volt, a fiatal pincérfiú felsorolta a 7-8 ételből álló aznapi kínálatot, természetesen olaszul, más nyelvet nem beszélt. Ez első nap egy kicsit meredek volt, mert nem rázódtunk még bele a legalapvetőbb kifejezésekbe sem. Az út során aztán egyre jobban és jobban zavart, hogy nem tudunk beszélgetni az emberekkel, jó, ha valahogy megértetjük magunkat.

Az OSTERIA DELL'ULTIMO CARBONAIO-ba Montegemoliban korán, fél hét körül érkeztünk a vacsorához. Az olaszok később esznek, csak mi voltunk a vendéglőben, így aztán bőséges figyelemben volt részünk. A szakács többször is kijött, és elégedetten nyugtázta, hogy főztjét lelkesen fogyasztjuk. Az ilyen kis helyeken lehet megérteni igazán, hogy mit jelent az, hogy Toszkánában mindenütt jót lehet enni (már a nagyvárosok tourist trap-jeit kivéve). Egyszerű konyha a legfrissebb hozzávalókkal, semmi nincs túlbonyolítva, mégis remek. Itt is megkóstoltunk egy szarvasgombás fogást, ezúttal tagliatellét tejszínes szarvasgombás szósszal. Finom volt, de nekem az előző a maga egyszerűségével jobban ízlett. Spenótos ricottás ravioli vajas, zsályás szószban, vaddisznós papardelle, vargányás beefsteak került még terítékre. Itt a vargányát nem mutatóba adják az ételekhez, bárhol is ettünk, mindig rengeteg került belőle a tányérra. Igaz Toszkána vargánya (és szarvasgomba) lelőhelyeiről is nevezetes.

Bár már teljesen jól laktunk, kértünk egy panna cottát is, ez tűnt a legkönnyebbnek a desszertek közül. Vétek lett volna kihagyni, de sajnos itt is egy új fejezet nyílt az életemben, mert nem tudtam, hogy panna cotta és panna cotta között ilyen különbségek léteznek. Elégedett voltam azokkal, amiket eddig ettem, de most igen magasra került a mérce. Ezentúl vagy nem eszem Magyarországon többet (de Olaszországban sem bárhol), vagy ki kell kísérleteznem a tökéletes receptet (ehhez meg a tökéletes hozzávalók lelőhelyeit is fel kéne kutatnom).

Nem szabad megfeledkezni a ház boráról sem, melyet magától értetődő természetességgel ajánl a pincér. Messze vagyunk még attól, hogy nálunk ilyen minőségű bor legyen bárhol is a ház bora, de a 3000 forint körüli (bolti, nem éttermi) árkategóriában is ritkán találunk hasonlót. Nekem ez még furcsább is volt, minthogy annyi helyen lehet jó ételt kapni.

Az Il Pozzo-hoz Monteriggioniban Rossa mela csinált kedvet, magát a városkát már korábban kinéztem magamnak. Ez már egy komolyabb, elegánsabb hely, damasztszalvétával, sok sürgő-forgó, figyelmes, készséges pincérrel. Bár a városka igen turisztikus, mondhatni, szinte mindenki turista, az Il Pozzo-ban furcsa módon alig voltak külföldiek. Az étterem hagyományos toszkán konyhát visz.

Szerencsénk volt, mert amint épp elhelyezkedtünk, tolták ki a desszertes kocsit a szomszéd asztalhoz, így kellőképp vissza tudtuk fogni magunkat a többi étel rendelésével.

Itt is megkóstoltuk a vaddisznós papardelle-t, ez Toszkánában az étlap szinte kötelező tartozéka. Muszáj volt a sült cukkinivirágot is megkóstolni, hiszen a piac, a szupermarketek mindenhol cukkinivirággal voltak tele, most volt a szezonja, és ez is alapétel. Újabb kísérletet tettem a risottóval, méghozzá vargányás risottó formájában. Időről időre kísérletezem vele, eddig azt gondoltam, hogy azért nem szeretem, mert nem ettem még igazán jót. Ha valahol, hát itt jól kell, hogy csinálják, gondoltam, és valószínűleg nem a risottóban, hanem bennem van a hiba. Nem lesz a kedvencem. Pedig ebből sem sajnálták a vargányát. A paradicsomszószos spagetti erőteljesen fűszeres volt, az én ízlésemnek megfelelt, de a gyereknek túl erős. A gyöngytyúk csirkemájas mártásban kiváló volt, a négy vagy ötféle desszertből a creme caralmel-t választottuk, és friss gyümölcsöt.