Saturday, April 23, 2011

Kucsmagombás batyu


Ha kicsit megkésve is, de indul az új gombaszezon a blogon. A cseh kucsmagomba már lecsengett, de unalmas is lenne minden év elején róla írni. Ki azért nem maradtunk belőle, csak újdonság nem készült, maradtunk a jól bevált recepteknél. 
A folytatás már kétséges, először a rettenetes szeles napok, most meg már a meleg és a szárazság, ami miatt az idei év nem lesz túl emlékezetes kucsmagomba szempontból. Még szerencse, hogy úgy másfél hete sikerült egy kisebb zsákmányra szert tenni hegyes kucsmagombából. Ízleteshez, nem biztos, hogy idén szerencsénk lesz.
Ha mégis kerülne a kosárba, ki lehet próbálni ezt a jó kis tavaszias receptet. Új kedvencem, Ottolenghi könyvéből merítettem az ötletet, igaz, nála szalonna nem szerepel benne. Tulajdonképpen a tábortüzi alufóliás vegyes csomagok egy változata. Más gombákkal is finom lehet, pl. nagyspórás csiperkével nagyon jól el tudom képzelni.

Hozzávalók (4 személyre):

40 dkg hegyes vagy ízletes kucsmagomba
30 dkg főtt újkrumpli
15 dkg apróra vágott füstölt szalonna
4 gerezd fokhagyma
5 ek apróra vágott turbolya
5 ek apróra vágott petrezselyem
2 ek olíva olaj
8 ek tejszín
frissen őrölt bors

Megtisztítjuk a gombát, a nagyobb darabokat félbevágjuk. A krumplit falatnyi darabokra vágjuk. Egy nagy tálban óvatosan összekeverjük az összes hozzávalót. A szalonnát felkockázzuk.
A keveréket négy részre osztjuk. Egy ív sütőpapír közepére halmozunk egy adagot, a papír sarkait összefogjuk, egy madzaggal összekötjük. Elkészítjük a másik három csomagot is. 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.